Nyílászárók >

Műanyag nyílászárók

műanyag ablak fehér

A közelmúltig ablakaink alapanyaga legfőképpen a fa volt. A 80-as években, amikor Magyarország utolsó panel épületei készültek, Székesfehérváron néhány épületbe már bekerültek az akkor még újnak számító műanyagablakok (PVC ablakok). Ez a technológia azonban még közel tíz évig ismeretlen volt a nagyközönség előtt, hiszen a panelházépítések leálltával, erre a kifejezetten ipari mennyiségű gyártásra kitalált módszerre nem volt igény.
Az áttörést a 90-es évek vége hozta el, amikor az energiahordozók árának emelkedésével, tömegesen jelentkezett kereslet a már említett nagyon rossz energetikai mutatókkal rendelkező panelek korszerűsítésére, hőszigetelésére. Ez az időszak volt, ami megalapozta az azóta már teljesen elfogadott és megkedvelt PVC-ablakok ipari boom-ját.

Műanyag ablakok hőszigetelési kérdései

műanyag ablak fa színű

A műanyag nyílászárók hőszigetelő képessége alapvetően három alkotóelemén múlik. Az egyik – és felületét tekintve, talán a legfontosabb – az üveg, a másik a tok- és szárnykeretet adó profil, a harmadik a mechanikai működését biztosító vasalat.

A profil anyaga és kialakítása: a műanyag a fánál lényegesen rosszabb hőszigetelő anyag. (Gyakorlati próbaként elegendő, ha télen pl. betonra fektetett 1mm vastag fa vagy 1 mm műanyag lapra ülünk.) A levegő viszont nagyon jó hőszigetelő képességű anyag.

A gyártás során a műanyag profilt úgy alakítják ki, hogy az több zárt kamrát képezzen. A kamrákban levegő van, így a műanyag ablakokban a hőszigetelést az ablak keretszerkezetébe lévő levegő végzi.

A gyártók-forgalmazók a hőszigetelés szempontjait figyelembe véve jellemzően műanyag szerkezetet alkotó, levegővel kitöltött kamrák számát adják meg. A mai követelményrendszernek minimálisan megfelelő profiloknak 5 kamrásnak és 70 mm beépítési mélységűeknek kell lenniük.

Ennél magasabb kamra szám és beépítési mélység is egyre gyakoribb, de ezeket az értékeket mindenképpen elemeznünk kell, mert itt már könnyen félrecsúszhat az összehasonlítás.

Ugyanis a kamrák számát csak akkor érdemes emelni, ha ezzel együtt növeljük a beépítési mélységet is, hiszen rendkívül lényeges a kamrák közötti levegő tömege. Ez biztosítja a szigetelést. Egy hatkamrás rendszer esetén kívánatos a minimálisan 73-74 mm keresztmetszet, ellenkező esetben az ablakkeret hőszigetelési értéke szinte azonos marad az ötkamrás rendszerével.

A keresztmetszet növelése továbbá, lehetővé teszi, hogy a merevítő acél is szélesebb legyen, amivel tovább emelkedik az ablak tokjának statikai merevsége.

Műanyag ablakoknál a keretszerkezet hőátbocsátási tényező - Uf (W/m2K) - átlagos értékeinek a következőket vehetjük:

  • 50 – 60 mm vastag keretszerkezet, 2 kamra: 1,8 - 2,0
  • 58 – 65 mm vastag keretszerkezet, 3 kamra: 1,5 - 1,8
  • 68 – 75 mm vastag keretszerkezet, 4-5 kamra: 1,1 - 1,4

Az egész ablakra számított hőátbocsátási tényező tájékoztató értékei műanyag ablakoknál (Uw érték, W/m2K):

  • két rétegű, levegővel töltött üveg + műanyag keret: 2,5 - 2,8
  • három rétegű, levegővel töltött üveg + műanyag keret: 2,0 - 2,2
  • két rétegű, E-LOW bevonat, argon gázzal töltött + műanyag keret: 1,2 - 1,8

Zárás (tok-szárny kapcsolat): Az általános követelmény a kétszeres, vagy szélső tömítéses (AD) rendszer, de egyre gyakoribb a háromszoros tömítés (MD) rendszer, amit más néven közép vízgátas rendszernek is szoktak nevezni. A rendszer működésének a lényege, hogy a szélterheléssel együtt érkező csapadék bejut, bejuthat az első lépcsőként funkcionáló, vízelvezető térbe, ahonnan a párakivezető nyílásokon át visszajut a szabadba. Az ablak vasalata a második gumitömítés mögött található, így az a nyílászáró teljes élettartama alatt száraz, páramentes térben működik, tehát jelentősen csökken a korróziós veszély. Hátránya gyártási szempontból, hogy a megmunkáló szerszámok mások, mint az AD-rendszer esetében, így költségesebb a gyártás és magasabb a késztermék ára is.

A műanyag ablakoknál meg kell említenünk néhány dolgot, melyek az ablakok működésében, tartósságában, szintén nagyon fontos szerepet játszanak.

  • statikai tulajdonságok

    Az ablakok statikáját, merevségét alapvetően két dolog határozza meg, az egyik a maga a PVC profil, annak geometriája, a profil falvastagsága, mely a külső héj esetében minimálisan 2,5 mm, de inkább 3 mm-es, míg a merevítő acél esetében 1,5 mm a megfelelő. Ettől eltérő esetben az ablakaink statikai merevsége nem éri a szükségeset, tehát deformálódni, csavarodni fog. A szélállósága csökken, folyamatosan beállítási problémák alakulnak ki.
  • szín-és formatartósság

    A színtartósság régi sztereotip beidegződés a PVC ablakok ellenzőinél, de azt kell, mondjuk, hogy a régen gyártott sárguló, fényét vesztő ablakok ma már nem jellemzőek, a profilgyártók ezeket a problémákat megfelelő adalék anyagokkal és gyártási technológiával kiküszöbölték.
Kérdezzen szakértőinktől!

6. Kérdés: Tisztelt Keresztes Zoltán! Ablakcsere után ablakaink 1,1 K értékűek. 1. Érdemes-e még...

Válasz:

Kedves samurai!

Az 1.1-es üvegezésű ablakok megfelelnek a jelenlegi...

Tovább
Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből kaphasson információkat a Partner Adatbázisban szereplő cégek nagyobb akcióiról, és az energia megtakarítási módszerek legfrissebb híreiről!

Mehet